Egyetemisták a rendőrségen

2016. 09. 15., cs - 13:55
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A korábbi évek hagyományát folytatva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya idén is indított kurzusokat az SZTE hallgatói számára. Ebben a félévben több mint százan vehetnek részt a képzésen.

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának hallgatói, illetve az SZTE Bölcsészettudományi Karának diákjai 2016. szeptember 14-vel kezdték meg a kurzust a CSMRFK bűnmegelőzési szakembereinek irányításával.

Míg a pedagógus hallgatók a következő szemeszterben a drogprevencióról, a bölcsészek az általános bűnmegelőzésről tanulnak majd, a főkapitányság épületében megtartott előadásokon.

A rendőrségi bűnmegelőzésnek ugyanis mindig kiemelt területe volt az ifjúságvédelem, melynek elsődleges színterei az általános- és középiskolák. Mivel ez a munka elképzelhetetlen az ifjúsággal legtöbbet dolgozó pedagógusokkal való együttműködés nélkül, magától értetődik, hogy fontos feladat, a jövő pedagógusainak szervezett körülmények közötti felkészítése.

A kábítószer-probléma növekedése, és a társadalmi elvárások tették szükségessé már több mint 15 éve, hogy minden tanév első félévében drogprevenciós kurzust hirdessen a Bűnmegelőzési Osztály az SZTE JGYPK hallgatói számára.

A tantárggyal az elérni kívánt cél kettős. Egyrészt, hogy a jövő pedagógus generációja megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkezzen a kábítószer-problémát illetően. Másrészt, hogy ennek a korosztálynak a figyelmét is jobban ráirányítsa a kábítószer-fogyasztás valamennyi veszélyére. Hiszen a rendelkezésre álló adatok azt támasztják alá, hogy a szerhasználat, eléggé elfogadott és elterjedt a fiatal felnőtt korosztálynál is.

A tantárgy célja tehát, hogy a jövő pedagógusai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás, a kipróbálás kockázatairól, egészségügyi veszélyeiről, a rendszeres fogyasztás okozta társadalmi problémákról. Megismerjék a hallgatók a hatályos jogi szabályozást, a büntetőjogi következményeket. Fontos, hogy a kurzust elvégzők rendelkezzenek elegendő ismerettel a kábítószerpiacon jelenlévő anyagokról, képesek legyenek észrevenni a kábítószer fogyasztásra utaló tüneteket, tisztában legyenek a segítségnyújtás lehetőségeivel.

A képzés során együttműködő partner a szegedi Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum, valamint a Regionális Kábítószerlabor is, így a hallgatók közvetlenül megismerhetik a legújabb trendeket, tendenciákat, változásokat.

Az SZTE Bölcsészettudományi Karán 2007-ben hirdették meg először az „Általános bűnmegelőzési ismeretek” féléves kurzust, amely később a „Fiatalok biztonsága, jövőnk záloga” címet kapta.

Egyes előadásokat a Bűnmegelőzési Osztály munkatársai tartanak. A témák közt szerepel például a fiatalkori bűnözés, a családon belüli erőszak, a kábítószer-probléma, az áldozatvédelem, a megelőző vagyonvédelem. Néhány előadást más rendőri terület szakemberei tartanak egyebek közt a közrendvédelemről, közlekedésrendészetről, vízirendészetről vagy informatikáról. És vannak olyan témák, melyekhez külső előadók érkeznek, így például a környezetvédelem, természetvédelem, külföldi munkavállalás lehetőségei-veszélyei.

A tantárgy bemutatja a rendőrség munkáját, kiemelten a bűnmegelőzési tevékenységét, a prevenció területeit, lehetőségeit, formáit, de bepillantást enged egyéb rendőrségi szakterületek munkájába is. Cél, hogy a szükséges információk eljussanak azokhoz a fiatalokhoz, akik későbbi munkájuk során ezt hasznosítani lehetnek képesek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.