Bűnmegelőzési tanácsok Mindenszentekre és Halottak Napjára

2016. 10. 26., sze - 11:55
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jász-Nagykun-Szolnok megyében ez évben is a rendőrség a polgárőrséggel közösen megkülönböztetett figyelmet fordít a kegyelet napjaira, azonban az áldozattá válás megelőzése érdekében kérjük fokozott odafigyelésüket.

Közeleg a mindenszentek és a halottak napja, ezért várhatóan a nagyobb településeken megnő a temető környékének gyalogos és jármű forgalma, hiszen ilyenkor a szokásosnál többen ellátogatnak hozzátartozóik sírjához.

A temetőben és környékén a rend, és a biztonság fenntartása mellett különböző, az ünnep nyugalmát veszélyeztető jogsértések - például sírrongálás, viráglopás - megelőzése lesz a civil és egyenruhás rendőrök kiemelt feladata, de emellett a megnövekedett forgalom kezelésére és a balesetveszély csökkentésére is nagy figyelmet fordítanak majd.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.