Bűnmegelőzési előadás középiskolásoknak

2017. 04. 11., k - 14:55
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója egy helyi középiskolában tájékoztatta a fiatalokat a bűnelkövetővé- és áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről.

A Debreceni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója 2017. márciusban és áprilisban tartott az EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium közel 150 diákjának előadást.

Bereczki Dóra r. főtörzsőrmester tájékoztatta a fiatalokat arról, mi a különbség a diákcsíny és a bűncselekmény között, ismertette a korosztály által leggyakrabban elkövetett bűncselekményeket (lopás, rablás, rongálás, garázdaság, testi sértés, okirat hamisítás, visszaélés kábítószerrel, zsarolás, közlekedési bűncselekmények), a fiatalkori bűnözés okait, az elkövetővé válás következményeit, valamint azt, mit lehet tenni ennek elkerülése érdekében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.