Bűnmegelőzési előadás Debrecen-Pacon

2016. 08. 09., k - 15:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fontos a fiatalkori bűnözés és áldozattá válás megelőzése.

Debrecen Megyei Jogú Város Család és Gyermekjóléti Központjának felkérésére a Debreceni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója fiataloknak tartott előadást 2016. augusztus 9-én. A kiscsoportos foglalkozás keretében Bara Pál r. zászlós hangsúlyozta, hogy fontos az egymásra való odafigyelés annak érdekében, hogy ne váljunk bűncselekmények elkövetőjévé vagy áldozatává. Az előadáson szó esett egyes szabálysértések és bűncselekmények elkövetéséről, azok szankcióról, valamint az ifjúkori bűnözésről, a leggyakrabban előforduló bűncselekményekről, továbbá a diákcsíny és a jogsértések közötti különbségekről.

Az interaktív előadás során a fiataloknak lehetőségük volt feltenni kérdéseiket és megismerhettek olyan magatartásformákat, amiket az ilyen szituációkban alkalmazhatnak. A foglalkozás célja az volt, hogy a diákok képesek legyenek felismerni és elkerülni a nem kívánatos események, helyzetek bekövetkezését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.