Bűnmegelőzés több témában
A Hatvani Rendőrkapitányság munkatársa több alkalommal is várja az érdeklődőket.
Mint az ismert, az Országos Rendőr-főkapitányság 2015 őszén indította el a „Házhoz megyünk” programját azzal a céllal, hogy segítse a lakosságot a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések, önvédelmi képességek meghozatalában.
A program egyik fontos eleme a BikeSafe ingyenes kerékpár-regisztráció, melynek lényege, hogy a kerékpárok adatai egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető nyilvántartásba kerülnek. Ezáltal a biciklik egy esetleges bűncselekmény esetén visszakereshetőek, könnyebb a felderítésük, valamint a tulajdonoshoz történő visszajuttatása is. A rendőrök rögzítik a kerékpár adatait - szín, típus, gyártó, gyártási szám, jellegzetességek - majd fényképfelvételeket is készítenek róla.
A Hatvani Rendőrkapitányság munkatársa az alábbi időpontokban várja a program iránt érdeklődőket a Grassalkovich Művelődési Házban:
- 2018. június 26-án 16 óra és 18 óra között,
- 2018. június 27. és június 30. között 10 órától 12 óráig.
A BikeSafe program mellett vagyonvédelmi tájékoztatást, tanácsadást ellátó információs pontként is szolgál a helyszín. Ezen kívül a „Szülők és a családok a Rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözés megelőzésében” elnevezésű program keretében ugyanitt a drogprevenciós előadó várja a témában érdeklődő szülőket.
Néhány jó tanács a kerékpárlopások megelőzéséhez:
- Ne hagyja őrizetlenül kerékpárját! Amennyiben mégis felügyelet nélkül hagyja, mindig lakatolja le!
- A lezárásához célszerű olyan lakatot választani, amelyet nehéz szétvágni. Javasolt az erős láncszemekből álló, illetve az U-alakú lakatok használata.
- Figyeljen arra is, hogy a lakat érje át a vázat és a kereket is, azokat együttesen rögzítse egy stabil tárgyhoz!
- Amennyiben hosszabb időre hagyja őrizetlenül, akkor a tartozékokat (lámpa, kulacs) vegye le!
- Válasszon forgalmas, frekventált helyet, ahol sok ember jár, mivel a nagy tömegnek visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben!
- Ne tárolja a kerékpárját lépcsőházak folyosóján, pincéjében!
- Érdemes fényképet készíteni, alvázszámát, egyedi ismertetőjegyeit feljegyezni, megőrizni!
Amennyiben kerékpárját eltulajdonítják, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon!