Bűnmegelőzés a nyári táborban

2014. 07. 01., k - 11:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési rendezvényt tartottak a Nyíracsádi Művelődési Házban 2014. június 30-án.

A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság és a Nyíracsádi Önkormányzat együttműködési megállapodásának keretén belül, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője Dr. Juhász Zoltán r. alezredes 11-13 éves diákok nyári táborában tartott interaktív előadást.

A filmvetítéssel egybekötött előadás elsősorban az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, különösen a nyári szünidő és a meggondolatlan internet használat során előforduló veszélyekre hívta fel a figyelmet.

Az alezredes kiemelte előadásában, hogy a 12-16 éves korosztály tagjai – életkori sajátosságaiknál fogva – kevésbé képesek különbséget tenni az egyszerű diákkori „csínytevés” és a bűncselekmény között, ezért könnyelműen és meggondolatlanul keveredhetnek olyan jogsértő helyzetekbe, amelyek aztán az egész életükre kihatással lehetnek. Ennek igazolására a diákok egy rövid tesztet is kitöltöttek, amely során valóban bebizonyosodott, hogy a gyerekek nem is gondolják, hogy milyen egyszerűen válhatnak bűncselekmények elkövetőjévé, vagy áldozatává.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.