Bűn- és balesetmegelőzés a nagyatádi óvodásoknál

2014. 09. 18., cs - 10:49
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyatádi Nyitnikék Óvoda gyermekei játékos formában ismerkedhettek meg a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályaival, a szülők pedig bűnmegelőzési előadáson vehettek részt.

A Nagyatád Rendőrkapitányság szervezésében és részvételével 2014. szeptember 17-én a helyi Nyitnikék Óvoda területén 40 fő óvodás aktív részvételével megrendezték a kapitányság saját bűn- és balesetmegelőzési programját, amelynek célja a gyalogos és kerékpáros közlekedés alapjainak elsajátítása volt játékos módon. A rendezvényen minden óvodás (futó)biciklivel, rollerrel, lábbal hajtható motorral vett részt.

A Nagyatád Rendőrkapitányság részéről Elekes Anita rendőr főtözszászlós, Nagy József rendőr főtörzszászlós, Polgár László rendőr főhadnagy és Szabó Norbert rendőr főtörzszászlós, valamint a Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ Nagyatádi Szakképző Iskolájának 5 diákja kortárs segítőként vett részt a rendezvényen.

Az óvoda területén két kialakított állomást látogattak végig az óvodás csoportok, ahol életkori sajátosságaiknak megfelelő akadálypályán, ügyességi feladatokat oldottak meg. A kapitányság telepíthető tanpályájának segítségével a legfontosabb jelzőtáblák jelentését sajátították el közlekedési helyzetekbe ágyazva, kiegészítve a Közlekedésrendészeti Osztály munkatársainak gyermeknyelvre lefordított értelmezéseivel.

Az óvodások frissen szerzett ismereteiket egy városi séta keretében ki is próbálták, majd a nap végeztével a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság balesetmegelőzési ajándékát vehették át.

Polgár László rendőr főhadnagy a program zárásként bűnmegelőzési témával kapcsolatban az életkori sajátosságoknak megfelelő témákról tartott előadást az óvodások szüleinek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.