Biztonságban a kistelepüléseken is

2014. 07. 14., h - 13:21
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőrök rendszeresen és visszatérően megjelennek a kistelepüléseken is.

A Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság rendőrei rendszeresen és visszatérően járják a kisebb falvakat is. A kistelepüléseken élő főként idős, emiatt kiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereket bűnmegelőzési tanácsokkal látják el.

Az egyedül élő idős emberek értékeit egyes bűnözői csoportok gyakran különböző „trükkös” módszerekkel próbálják megszerezni. Az elkövetők nemegyszer valamelyik közüzemi szolgáltató munkatársainak, vagy valamilyen hivatalos szerv képviselőinek adják ki magukat és valósnak tűnő indokra hivatkoznak és kérezkednek be a lakásba. Előfordul, hogy házaló árusként vagy éppen vevőként jelennek meg, és vagy becsapják a jóhiszemű sértettet, vagy figyelmét elterelve meglopják.

A szolgáltatók munkatársai és a hivatalos szervek képviselői rendelkeznek arcképes igazolvánnyal, amit bátran elkérhetnek. A szolgáltatók ügyfélszolgálati telefonszámain keresztül kérhetnek felvilágosítást, hogy az adott környéken dolgoznak-e a szakembereik. A kertkaput, lakásajtót mindig zárják kulcsra és alaposan győződjenek meg arról, hogy kinek nyitnak ajtót. Idegeneknek ne váltsanak fel nagycímletű bankjegyet.

Bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es segélykérő telefonszámok valamelyikén. Az elkövetőkről, járművükről igyekezzenek minél több információt megjegyezni!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.