Áldozatvédelmi képzés Csongrád megyében

2016. 10. 23., v - 07:59
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Bűnmegelőzési Osztály szervezésében, 2016. október 18-án áldozatvédelem és áldozatsegítés témában tartott képzési napot a főkapitányság épületében.

Az Európai Unió az áldozatok jogairól szóló irányelvének átültetéséhez kapcsolódva a képzés központi témája az áldozati jogok bővülése, a rendőrség és a civil szervezetek áldozatsegítő feladatai, illetve ehhez kapcsolódva az Igazságügyi Hivatal által összeállított, a hatékony rendőri tájékoztatásról szóló szakmai protokoll ismertetése volt. A meghívott előadók között szerepelt az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakvonalas előadója, az Igazságügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese, valamint a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület szegedi irodavezetője is.

Áldozatvédelem témakörben a gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer, illetve a család- és gyermekjóléti szolgáltatásban alkalmazott új szakmai szabályzatokhoz kapcsolódva a jelzőrendszer működését, annak gyakorlati tapasztalatait tekinthették át a Bűnügyi Igazgatóság illetve a rendőrkapitányságok érintett munkatársai, az áldozatvédelmi referensek, valamint az ifjúságvédelmi programok lebonyolításában szerepet vállaló tanácsadók és oktatók részvételével.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.