Áldozatok Napja

2017. 02. 21., k - 13:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari rendőrök és a polgárőrök az áldozatvédelemről egyeztettek Debrecenben.

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, s ettől kezdve ez a nap a kontinens számos országában az áldozatok napja. Ebből az alkalomból 2017. február 21-én tanácskoztak a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály és a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért munkatársai.

A rendőrök és a polgárőrök az egyeztetésen összefoglalták ismereteiket, tapasztalataikat és kitértek a fokozott védelmet igényelő, kiemelt kockázati csoportokra, akik koruk, egészségügyi,- vagy fizikai állapotuknál fogva önmagukat kevésbé képesek megvédeni.                                                                                       

Az együttműködés célja, hogy a már bűncselekmény következményeként testi, erkölcsi, vagyoni, egészségügyi sérelmet szenvedett áldozatok jogai a büntetőeljárás során maradéktalanul érvényesüljenek, valamint előadásokkal, oktatásokkal szeretnék elérni, hogy minél kevesebben váljanak jogsértések áldozatává. Az áldozattá válás megelőzése érdekében a társzervek idősek klubjaiban, vagy oktatási intézményekben szerveznek előadásokat, konzultációkat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.