„A kábítószer személyiségre gyakorolt hatása”

2016. 02. 24., sze - 13:52
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kitanics Márk Kiskunhalason tartott előadást.

A Kiskunhalasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum meghívására 2016. február 22-én a Közösségek Házában tartott előadást Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő „A kábítószer személyiségre gyakorolt hatása” címmel. Az előadás egy rendhagyó „haláltánc”-cal kezdődött. A diákok által koreografált darab a tudatmódosító szerek káros hatását mutatta be, melyet halasi diákok mutattak be. A rendezvényen résztvevők között voltak szülők, rendőrök, ügyészek, még határon túli szerb iskolai védőnők is megtekintették az érdekfeszítő előadást, melyről mindenki elismerően nyilatkozott. A szakértő rendhagyó módon mesélt a kábítószerekről és azok káros hatásáról. A programok jövő hónapban egy rajzpályázat eredményhirdetésével, majd áprilisban újabb előadással folytatódnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.