„Bike Safe” Keszthelyen
A „Házhoz megyünk” elnevezésű országos vagyonvédelmi program keretén belül egy héten át regisztráltathatják kerékpárjaikat az érdeklődők.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/ker%C3%A9kp%C3%A1r-regisztr%C3%A1ci%C3%B3%20006.jpg?itok=vAKh1Cx1)
A kezdeményezés lényege, hogy a regisztrációt követően a kerékpárok adatai egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerülnek. A regisztrációkor minden a kerékpárra vonatkozó adat és információ rögzítésre kerül, amely egy későbbi bűncselekmény esetén megkönnyíti a hatóságok munkáját. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok és így azok nagyobb valószínűséggel visszakerülhetnek jogos tulajdonosaikhoz.
A programra hozzák magukkal kerékpárjukat, személyigazolványukat, lakcímkártyájukat (amennyiben rendelkezésre áll, a kerékpár dokumentumait is)!
A rendőrség munkatársai a kerékpár regisztráció mellett hasznos bűnmegelőzési tanácsokkal látják el az érdeklődőket, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozataivá.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai 2018. július 30. és augusztus 5. között Keszthelyen, az Energia téren, a Bűnmegelőzési irodánál 10 órától 17 óráig várják a program iránt érdeklődőket.