Időben érkezett a segítség

2024. 08. 28., sze - 12:35
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi vízirendőrök egy SUP-os férfinak és kajakosoknak segítettek partra jutni.

A vízirendőrök augusztus 27-én kora este észlelték, hogy egy SUP-deszkás férfi próbál a Velencei-tó déli partja felé evezni, de az erős szél miatt segítségre szorul. A férfi elmondta, hogy amikor meglátta a II. fokú viharjelzést, elindult a part irányába, azonban az erős oldalszél miatt már nem volt elég ereje az evezéshez. Az egyenruhások a szolgálati kisgéphajóba emelték a bajba jutott férfit és a vízi járművet, majd partra szállították. Röviddel ezután a rendőrök az Öreg-tisztás elnevezésű vízterületen észrevették, hogy két nő próbál kajakkal a szárazföldre jutni, de az erős szél akadályozza őket. A vízirendőrök megközelítették a bajbajutottakat, a kisgéphajóba emelték, majd a kajakokkal együtt a partra vitték a helyi lakosokat. A kimentettek elmondták, hogy a II. fokú viharjelzést észlelve elindultak a part irányába, de eltévedtek egy nádasban, és nem tudtak időben kijutni. A biztonsági intézkedések szóbeli figyelmeztetéssel zárultak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.