Záróakkordjához ért a tiszaújvárosi sulizsaru

2013. 06. 17., h - 15:29
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Sulizsaru” program 2012/2013 tanév záróakkordjaként középiskolásokat is felkerestek a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai.

Az említett projekt keretében a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és kollégium 50 diákja egy rövid KRESZ oktatásban vett részt, majd közlekedésismereti tesztlapot tölthettek ki a tanulók. Az előadás és a tesztlap az iskolások mindennapi közlekedéséhez, elsősorban a kerékpáros tudnivalókhoz kapcsolódott.

A tanulók zöme sikeresen, kevés hibával „küzdötte le” az akadályt, mely egyértelműen azt mutatja, hogy a középiskolások alapvetően ismerik a rájuk vonatkozó szabályokat. A legeredményesebbek értékes jutalomtárgyakat kaptak, főként a szabályos közlekedéshez kapcsolódó fényvisszaverőket, mellényeket, kerékpáros lámpákat.

A „Sulizsaru” program a következő tanévben tovább folytatódik, mely ismét érdekes, változatos, de mindenképpen hasznos bűn- és balesetmegelőzési témákat érint majd.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.