XIX. Közlekedésbiztonsági Nyári Tábor

2016. 07. 12., k - 09:36
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 19. alkalommal rendezte meg közlekedésbiztonsági nyári táborát. Csaknem harminc fiatal tölti ezt a hetet Kishomokon.

A programnak idén a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kishomoki Kiképzőbázisa ad otthont, ahol 27 diák töltheti hasznosan szünidejének néhány napját. A 10 és 14 év közötti gyerekek Csongrád megye 6 rendőrkapitányságának illetékességi területéről, továbbá a romániai Temes megyéből és Déváról a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő szervezetéből érkeztek.

A rendezvény megnyitóján 2016. július 11-én Csongrád megye rendőrfőkapitánya, Dr. Lukács János r. dandártábornok kiemelte, hogy a részt vevő gyerekek – többek között - közlekedési ismereteiket mélyíthetik el játékos formában a színes programokkal teli táborban.

A Baleset-megelőzési Bizottság titkára, Vad Róbert r. őrnagy elmondta, hogy a feladatok összeállításában idén is arra törekedtek, hogy a közlekedésbiztonsági programok mellett, a klasszikus értelemben vett vakációt is biztosítsák a gyerekeknek. Így többek között meglátogatják majd a Gyulai várfürdőt, a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázist, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot, valamint a csongrád-bokrosi Vadnyugati Várost is.

Az ötnapos tábor lakói közlekedési sorversenyeken vehetnek részt, rendőri eszközökkel ismerkedhetnek meg, kvízjátékokban szerepelhetnek, továbbá rendőrségi és katasztrófavédelmi technikai bemutatón vehetnek részt. A szervezők célja, hogy felhívják a táborozók figyelmét a biztonságos mindennapokra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.