Vetélkedő középiskolásoknak

2016. 03. 23., sze - 15:28
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpár, segédmotor-kerékpár és személygépkocsi kategóriában mérettettek meg a vasi diákok.

A Vas megyei középfokú oktatási intézmények 15. életévüket betöltött, de 19. életévüket még el nem ért tanulóit várták a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának munkatársai a már hagyománynak számító közlekedésbiztonsági versenyre. A fiatalok helyes közlekedésre nevelése céljából 2016. március 23-án tartott megmérettetés megyei fordulójára összesen negyvenöt diák nevezett. Kerékpár kategóriában tizenkettő, segédmotor-kerékpár kategóriában huszonhárom, személygépkocsi kategóriában pedig tíz középiskolás indult. A versenyzők nemcsak ügyességüket, technikai érzéküket bizonyíthatták, hanem közlekedési ismereteikről is számot kellett adniuk. A KRESZ-tesztet, a drogtotót és az egészségügyi feladatlapot legjobban kitöltött hat-hat tanuló állhatott rajthoz a különböző járműkategóriákban. A kategóriájukban a legjobban teljesített diákok pedig a Debrecenben megrendezendő országos döntőben is bizonyíthatnak.

Kerékpár kategóriában Németh Bence, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulója; segédmotor-kerékpár kategóriában Győrvári Bálint, a Sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola diákja; személygépkocsi kategóriában pedig a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Savaria Közlekedési Szakképző Iskolájából érkezett Hulej Koppány volt a legeredményesebb.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.