VBB ülés Balatonalmádiban

2015. 03. 13., p - 11:26
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balatonalmádi Rendőrkapitányság területén a baleset-megelőzési feladatokat a szezonalitás jellemzi. Másra kell figyelni a nyári idegenforgalmi szezonban, és télen az elcsendesedett élet idején.

A Városi Baleset-megelőzési Bizottság és a JKEF Közlekedésbiztonsági munkacsoportjának együttes ülését tartották 2015. március 12-én. Cél, hogy a különböző szakterületekről érkező tagok információit, tudását, lehetőségeit, ötleteit összegyúrva közösen tegyenek az illetékességi terület közlekedéskultúrájának javítása érdekében. Balaton-parti területként kiemelt jelentősége van az egyre nagyobb számban ide látogató kerékpáros turisták balesetmentes közlekedésére történő odafigyelésnek, de a nyári időszakban ugyanilyen mértékben megemelkedett számú gyalogosok védelmének is.

 

A 2015. évre elkészített munkaterv alapján a résztvevők megbeszélték a tennivalókat, egyeztették a vállalásokat a feladatok végrehajtásában. A valódi fórummá vált értekezés során érdemi hozzászólások, észrevételek hangoztak el. Jelzés történt közlekedési tábla hiányáról, rövid „zöldről” a gyalogátkelőhelynél, a „telezöldes” kihajtásra való figyelemfelhívás fontosságáról az almádi Pennynél, az alsóörsi kerékpárutat keresztező kemping bejáratról, az iskolák környékén ellehetetlenült parkolási állapotokról.

A tanácskozás elérte célját, a résztvevők megértették a fórum lényegét, és éltek a lehetőséggel a közös munkában való részvétellel. A Balatonalmádi Járási Hivatal vezetője, dr. Tar Viktória javaslata, hogy a járási intézményekben (okmányirodák, munkaügyi központ) várakozóknak a kivetítőkön baleset-megelőzési tanácsok is jelenjenek meg, aratta a legnagyobb sikert.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.