Továbbra is fokozott figyelem az egy nyomon haladókon

2013. 07. 22., h - 14:00
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség a segéd- és motorkerékpár vezetők és kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása céljából. Az akció létjogosultságát két a hétvégén történt baleset is alátámasztja.

Figyelmetlen „motoros”

A Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja annak közlekedési balesetnek a körülményeit, ami Mályiban történt 2013. július 19-én a kora esti órákban. A helyszínelés adatai szerint egy férfi elektromos kerékpárjával elesett és megsérült. A 63 éves biciklisnél alkalmazott alkoholszonda elszíneződött. A másik eset 2013. július 20-án történt Szendrőládon történt a kora esti órákban, amikor egy tehergépkocsi elsodort egy hét éves kisfiút. Az elsődleges adatok szerint a helyi fiú hirtelen az útra hajtott játékmotorjával, majd körültekintés nélkül akart a túloldalra menni. A tehergépkocsi vezetője blokkolt, de az ütközést nem tudta elkerülni. A kórházba szállított gyereknél hámsérüléseket állapítottak meg az orvosok. A közlekedési baleset körülményeit az Edelényi Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

A bukósisak életet menthet!

A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nyári időszakban, az átlagosnál is több gyerek és fiatal kerékpározik, s mint a közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői, nagyobb kockázatnak vannak kitéve. A közlekedés sokszor olyan váratlan helyzeteket is hozhat számukra, amelyeket nem tudnak megoldani, kivédeni.

Mivel a gyermekek életkoruknál fogva olykor meggondolatlanabbak, figyelmetlenebbek, ezért a szülők példamutatása, odafigyelése és nevelése elengedhetetlen a gyerekeket érintő balesetek elkerülése érdekében!

Ezért fontos, hogy a gyermek ismerje, és tartsa be az alapvető közlekedési szabályokat.

 

A biztonságos kerékpáros közlekedés érdekében:

  • csak műszakilag kifogástalan kerékpárral lehet részt venni a forgalomban, ezért indulás előtt javasolt ellenőrizni és átvizsgálni a kerékpár kerekeit, fékrendszerét, a világító berendezés működését.
  • A védőfelszerelés használata határozottan ajánlott! A kerékpáros bukósisak használata mindenképpen ajánlott gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, mert hatásos védelmet nyújthat az esetleges ütközésnél, balesetnél.
  • Szigorúan be kell tartani a KRESZ előírásait, és figyelni kell a közlekedési partnerek reakcióit is.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.