Több rendőr a Velencei-tó partján

2013. 06. 26., sze - 12:34
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sajtótájékoztatót tartottak a rendőrök Agárdon a turisztikai szezon jegyében.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Oktatási és Kiképzési Központjának agárdi épületében tartott 2013. június 26-án délelőtt tájékoztatót a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője. Dr. Sági János r. alezredes elmondta, a Velencei-tó körül szolgálatot ellátó rendőrök felkészültek az idegenforgalmi szezonra, ami pár hete meg is indult a tóparton.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság állományán túl, a tó környékén a nyári hónapokban szolgálatot látnak el további megerősítő erők is. A Készenléti Rendőrségtől két bevetési egység, míg a Nemzeti Közszőlgálati Egyetemről öt rendőrtiszt szakos hallgató került vezénylésre a turisztikai szempontból frekventált helyekre.

Süle József püör. Százados a NAV Fejér Megyei Vám és Pénzügyőrség igazgatója elmondta, hogy a rendőrökkel rendszeresen közös szolgálatokat fognak ellátni. A hétvégékre szórakozóhelyellenőrzést is terveznek.

A rendőrkapitány tájékoztatást adott arról is, hogy idén immár tizedik éve annak, hogy a tóparton működik a Szezonális Bűnmegelőzési Központ, aminek fő feladata a bűnmegelőzési tevékenység ellátása, de emellett áldozatvédelmi információs központként működik is funciónál.

A beszámolókat követően a sajtó képvieselői betekintést nyerhettek a Gárdonyi Rendőrkapitányság állományának életmentő képzésébe is. Ezt dr. Sirák András velencei háziorvos tartotta a rendőröknek, akivel évek óta jó kapcsolatot ápol a kapitányság.  A mentősként is dolgozó doktor már harmadik éve tart a szezon elején elsősegélynyújtó képzést az egyenruhásoknak.

 

A tájékoztató végén került sor a tavon egy vízből mentési gyakorlatra, amit a vízi körzeti megbízottak hajtottak végre. Egy felborult vitorlás utasát mentették ki a vízből, akit a parton már a mentők vártak.

 

 Mint elhangzott, a tavalyi évben vízbefulladás nem történt a Velencei-tavon, és a cél az, hogy idén se legyen. Ennek érdekében a vízi rendőrök rendszeresen járőröznek a tavon. Eddig idén összesen már tizenhét vízbőlmentésük volt.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.