Téli közlekedési veszélyhelyzetek

2016. 11. 21., h - 14:41
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hasznos közlekedési tanácsok.

Az elmúlt napokban Nógrád megye közútjain történt személyi sérüléssel járó közúti balesetek összefüggésbe hozhatók azzal, hogy télen megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez a gyalogosoknak, a kerékpárosoknak és a járművezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk kell. A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel.

Az őszi és a téli hónapokban egyre korábban sötétedik, emellett gyakran kedvezőtlenek a látási viszonyok, ezért különösen fontos a kerékpárok megfelelő kivilágítása. Kerékpárosként a közlekedési szabályok maximális betartásával, az előírásoknak megfelelően felszerelt kerékpárral (első, hátsó világítás, küllőprizma, csengő, első és hátsó fék, hátulra egy piros színű, de nem háromszög alakú prizma), fokozott óvatossággal és körültekintéssel kell közlekedni.

Lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között az úttesten láthatósági mellény viselése kötelező, de lakott területen belül is sokkal hamarabb észrevehető egy mellényt viselő kerékpáros. A sötét ruhák helyett tanácsos feltűnő színeket viselni, ugyanakkor a láthatóságot segítő kiegészítők használata is javasolt.  

Az optimálistól eltérő közlekedésre a járművet és azok tartozékait is tanácsos felkészíteni. A hideg időre való tekintettel érdemes feltölteni a hűtőrendszert és az ablakmosót fagyálló folyadékkal. Lényeges, hogy a jármű fűtő- és páramentesítő rendszere jól működjön, továbbá, hogy az ablaktörlőlapátok is megfelelő állapotúak legyenek. Az erős lehűlés az akkumulátortól sokkal nagyobb teljesítményt von el, mint a nyári időszakban, ezért jól működő feltöltött akkumulátorral és tiszta, feszes sarukkal várjuk a telet. A világító berendezések hibátlan működése is elengedhetetlen.

A gumiabroncs minősége, állapota életet menthet. Ha a napi átlag hőmérséklet +7 °C fok alá süllyed a téli gumiabroncsokat ajánlott felszerelni. Elindulásunk előtt a televízió, rádió és interneten keresztül tájékozódjunk a várható időjárásról és esetleges csapadék halmazállapotáról. Hosszabb út előtt mindenképpen készítsünk be meleg takarót, meleg italt, és az autónk tisztításához, akadálymentesítéséhez (jégkaparó, jégoldó spray, zseblámpa, tartalék üzemanyag, hólánc stb.) szükséges eszközöket.

Fontos, hogy minden esetben a látási- és útviszonyoknak megfelelően, kellő óvatossággal közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.