„SuliMoped” válogató Hajdú-Biharban

2013. 11. 29., p - 11:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2013. november 28-án délelőtt a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság épületében tartotta a „SuliMoped” elnevezésű országos program előválogatóját, amelyen közel 50 diák vett részt.

A főként 8. osztályos és elsősorban hátrányos helyzetű tanulók a Hajdúhadházi Tankerület területén működő négy általános iskolájából érkeztek. A program helyszínéül a Dr. Földi János Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fog szolgálni, mely a megyében a „bázisiskola” szerepét látja el.

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága jóvoltából a programot 35 tanuló kezdheti meg, melyhez szükséges a szülő vagy gondviselő beleegyező nyilatkozata.

 

A gyermekeknek először egy tesztlapot kellett kitölteniük, melyben számot adtak a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályairól, majd egy motoros szimulátor segítségével kellett ügyességüket és gyakorlati jártasságukat bizonyítaniuk.

 

Közülük 30 főnek lesz lehetősége arra, hogy részt vegyen a hajdúhadházi székhelyű térítésmentes gyakorlati képzésen, amelynek eredményeként a diákok AM moped jogosítványt kaphatnak a tanév végén. A résztvevők kiválasztására a Safety Hungary Vezetéstechnikai Centrum instruktorainak részvételével került sor.

 

A projekthez az Országos Rendőr-főkapitányság mopedet és védőfelszerelést biztosít.

 

A rendezvényt 2013. november 28-án 9 órakor Farkas László r. százados, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa nyitotta meg ünnepélyes keretek között.

 

Az eredményes vizsga feltétele, hogy a diákok szorgalmasan tanuljanak és alaposan felkészüljenek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túl szép volt az ingatlanmese

A bűnszövetség tagjai mégis több száz embert tudtak átverni azzal, hogy jóval a piaci ár alatt tudnak megszerezni árverésre bocsátott lakásokat és házakat.

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.