Sokan csatlakoztak a tavaszváró kerekezéshez (fotókkal)

2015. 04. 19., v - 09:26
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hűvösebb idő ellenére is sokan csatlakoztak a „Vigyázz a kerékpárosokra! Két keréken, mégis biztonságban” elnevezésű túrához, amelyet a Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közösen szervezett.

Több zalaegerszegi oktatási intézmény és civil csatlakozott 2015. április 18-án a kezdeményezéshez.

A harmincegy kilométeres túra Zalaegerszeg kerékpárútjain haladt végig. A program Zalaegerszegről indult, majd Pózva, Zalaszentiván, Alibánfa és Petőhenye településeket érintve a megyeszékhelyre érkezett vissza.  

A rendezvényen tapasztalt túravezetők kísérték a csapatot, és közben megmutatták azt is a résztvevőknek, hogy milyen a szabályosan felszerelt kerékpár, illetve a helyes közlekedésre is megtanították a bicikliseket.

Azért, hogy még izgalmasabb legyen a túra az egyes frissítő állomásokon KRESZ tesztlapot töltöttek ki a jelenlévők, valamint kipróbálhatták magukat az ügyességi pályán is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.