Roma Nemzetiségi Nap a Tapolcai Rendőrkapitányságon

2016. 12. 01., cs - 14:30
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Roma származású gyermekek részére tartottak bűn- és baleset-megelőzési napot, a felnőttek számára pedig határvadász-toborzást a tapolcai rendőrök.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzattal közösen 2016. november 30-án délelőtt közlekedésbiztonsági foglalkozásokat tartott a település roma származású gyermekei részére.

A rendezvény célja a gyerekek megelőzési ismereteinek bővítése, illetve a rendőri munka bemutatása, megkedveltetése volt. A résztvevőket Marton Zsolt rendőr százados, a Sümegi Rendőrőrs őrsparancsnok-helyettese és Molnár Tibor rendőr főtörzszászlós, Monostorapáti körzeti megbízottja köszöntötte.

A program keretében a gyermekek a baleset-megelőzés jegyében játékos vetélkedőn vettek részt, melynek során a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályainak ismereteit frissítették fel KRESZ-tesztek segítségével. A legkisebbek különböző rajzokat készítettek a szabályos közlekedés témakörében.

Ezek után, amíg a gyerekek meghallgathattak egy bűnmegelőzési előadást és megtekintették a fogdát, addig Kovács György, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke és a gyerekeket kísérő szülők tájékoztatást kaptak a rendőrség határvadász-toborzásának részleteiről.

A közlekedésbiztonsági vetélkedő eredményhirdetése után a nap zárásaként a bátrabbak gyakorlati ügyességüket is próbára tehették gokarttal a rendőrkapitányság udvarán felállított pályán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.