Rendhagyó megelőzési akció a diszkóban

2013. 07. 03., sze - 15:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök több mint 500 fiatalt ösztönöztek a józan szórakozásra.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, valamint a Megelőzési és Áldozatvédelmi Alosztálya az egyik helyi szórakozóhellyel, illetve autós iskolával közösen rendkívüli baleset- és bűnmegelőzési akciót szervezett 2013. június 28-án 22 órától másnap hajnalig. A cél az volt, hogy a rendőrség a szórakozó fiatalok figyelmét felhívja az alkoholfogyasztás káros következményeire, különösen az ittas vezetés veszélyeire.

 

Mivel a kapitányság évek óta működő PIA–NO elnevezésű prevenciós programját most rendhagyó módon a diszkóban tartotta, így a megelőzéssel foglalkozó szakemberek a szokásosnál sokkal közvetlenebb módon szólíthatták meg a veszélyeztetett korosztályt.

 

Az éjszaka folyamán alkoholteszteres ellenőrzéssel győződtek meg a rendőrök arról, hogy a diszkóba személygépkocsival érkező sofőrök ittasan közlekedtek-e. Amennyiben a fiatal autóvezető nem fogyasztott alkoholt, úgy egy PIA–NO feliratú, sorszámozott karszalagot kapott, melyet egész éjjel viselnie kellett. Cserébe a szórakozó hely biztosított részükre (alkoholmentes) italt, illetve ajándéksorsoláson is részt vettek. Távozásuk előtt ismételten szondát fújtak, mely minden esetben - éppen úgy, mint érkezésükkor - negatív értéket jelzett. A józan vezetőknek példamutató önfegyelmükért a hely tulajdonosa ingyen belépőt ajándékozott.

 

Az akcióban nem csak a sofőröknek nyílt lehetőségük arra, hogy teszteljék magukat, illetve kérdezzenek a rendőröktől. A több mint 500 résztvevő közül bárki, következmények nélkül, az egyenruhásokkal személyes beszélgetésben elemezhette az alkoholteszter által mutatott mérési eredményt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.