Nyugdíjasként is biztonságban

2017. 04. 14., p - 08:32
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyugdíjasoknak a baleset-megelőzésről a megyeszékhelyen.

A korosztályukra leginkább leselkedő veszélyekről és azok megelőzésének lehetséges módjairól tartott előadást Binó Tamás r. őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának munkatársa Szombathelyen, a Gagarin utcai Idősek Klubjában 2017. április 13-án. Őrnagy úr nyugodt, megfontolt és körültekintő közlekedést javasolt az előadáson megjelenteknek. Emlékeztetett arra, hogy ugyan a KRESZ mindenkire érvényes előírásokat tartalmaz, azonban a gyakorlatban találkozhatunk nem jogkövető magatartást tanúsító közlekedőkkel is. Éppen ezért számos esetben nem elég pusztán az, ha betartjuk a szabályokat, hanem figyeljünk arra is, hogy a közlekedés egyéb résztvevői is megteszik-e ugyanezt. A balesetek elkerülése érdekében, ha kell, legyünk előzékenyek.

Főként az idősebbekre jellemző, hogy szatyrokkal megpakolt biciklivel indulnak útnak, amely hátrányosan befolyásolhatja a kétkerekűn történő egyensúlyérzéküket, növelve ezáltal a balesetek bekövetkezésének lehetőségét. Ennek megelőzésére kerékpárra szerelhető kosarakat kaptak ajándékba az előadásra kétkerekűvel érkezők. A csomagtartóra, vagy éppen a kerékpár elejére felszerelt kosárral ugyanis nagyobb biztonsággal közlekedhetünk bevásárlást követően. Emellett még számos, láthatóságot elősegítő eszközt vihettek haza az esemény résztvevői.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam