Nyári Közlekedésbiztonsági Szaktábor

2016. 07. 07., cs - 11:08
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén- és Heves Megyei Balesetmegelőzési Bizottságok közösen szervezték meg idén nyári táborukat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít az ifjúság közlekedési ismereteinek elmélyítésére és további bővítésére.

Az idei nyári tábort 2016. június 27. – július 2. között, a Heves Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen, 60 (7 – 14 éves) gyermek részére szervezték meg a Zempléni hegyek lábánál, Hercegkúton a „Zemplén gyermek és ifjúsági táborban.”.

A tábor nem titkolt célja volt, hogy felkeltsék a diákok érdeklődését a helyes közlekedési magatartás iránt, felismertessék a közlekedési ismeretek elsajátításának fontosságát, amely elősegítené a fiatalok közlekedési kultúrájának kialakítását és annak alkalmazását.

Ezen túlmenően a szervezők igyekeztek rávilágítani a nyári szünidő veszélyeire, a szabadidő hasznos eltöltésére, továbbá a táborozó gyerekek bepillantást nyerhettek a rendőrség tevékenységébe is és ízelítőt kaptak a rendőri hivatásról.

 

Ugyanakkor a kulturális és sportos programok sem maradtak el, és fontos szerepet kaptak a „szakmai” elfoglaltságok mellett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.