Nem elég látni, látszani is kell!

2016. 11. 08., k - 13:08
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedésbiztonság volt a fókuszban a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vas Megyei Kormányhivatal által tartott szombathelyi rendezvényen.

A „Látni és látszani” elnevezéssel meghirdetett országos kampány keretében Horváth Péter r. őrnagy úr, a Főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának helyettes vezetője hívta fel a figyelmet a megváltozott látási és útviszonyokhoz történő alkalmazkodásra. Őrnagy úr kitért azokra a teendőkre is, amelyek elvégzésével közlekedőként saját magunk közvetlenül is csökkenthetjük a balesetek bekövetkezésének kockázatát. A forgalomban résztvevő járművek kivilágítására vonatkozó rendelkezések megtartásának ellenőrzésén túl erre figyelmeztették munkatársaink azokat a járművezetőket is, akiket a megállításos ellenőrzés során górcső alá vettek.

Az akció keretében – amint azt Pongrácz István úr, a Vas Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya Közlekedési Osztályának vezetője elmondta – a járművezetők térítésmentesen megvizsgáltathatják járműveik láthatóságáért felelős alkatrészeit a kampányhoz csatlakozott szervizekben. Az előző évekhez képest egy általános műszaki átvizsgálással bővült azon szolgáltatások köre, amelyeket ingyenesen biztosítanak az érdeklődők részére.

A regisztrált optikákat felkeresve pedig díjmentes látásellenőrzésre számíthatnak a járművezetők.

 

Vas megyében ezúttal hat szerviz és tizenhárom optika csatlakozott a programhoz. A kampányhoz tartozó, folyamatosan bővülő információk a www.latnieslatszani.hu honlap mellett az esemény hivatalos Facebook-oldalán olvashatók.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.