Nagy sikerrel zárult a nyílt nap

2013. 08. 11., v - 09:17
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedésbiztonsági vetélkedőt rendeztek Kecskeméten.

A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Magyar Autóklub 2013. augusztus 10-én 9 órai kezdettel közlekedésbiztonsági nyílt napot rendezett Kecskeméten, egy áruház parkolójában.

A rendezvény keretében megtartották az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetett „Közlekedik a Család” közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat megyei elődöntőjét is.

 

A rendezvény egyik célkitűzése a szülői példamutató magatartás fontosságára, valamint a család közösségnevelő erejére való felhívás volt. A vetélkedő célja, hogy a gyalogosok, kerékpárosok, gépjárművezetők, valamint az utasok figyelmét ráirányítsa a biztonságos, balesetmentes közlekedésre.

 

A megyei elődöntőre jelentkező családoknak közlekedési témájú, hol játékos, hol komoly szellemi és vezetéstechnikai ismeretet igénylő versenyfeladatokat kellett végrehajtaniuk. A család közösen KRESZ elméleti tesztlapot töltött ki, a gyermekek kerékpáros ügyességi akadálypályán, motoros szimulátoron versenyeztek. A gépjárműt vezető szülő autós ügyességi akadálypályán teljesítette feladatát, a másik szülő pedig alkoholos befolyásoltságot szimuláló szemüvegben kapott különböző feladatokat.

 

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége a rendezvényen - egy mobil műszaki állomáson - biztosította az érdeklődök számára járműveik térítésmentes műszaki átvizsgálását.

 

Az első három helyezett család a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által felajánlott tárgyjutalomban részesült. A megyei elődöntőn legeredményesebben szereplő család az országos versenyen képviselheti Bács-Kiskun megyét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.