Megvilágosodás Napja Békés megyében

2013. 10. 01., k - 09:00
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság rendezvényén, 2013. október 4-én kedvezményes vásárlási lehetőséggel várják a kerékpárosokat az akcióban résztvevő szervizek. Az esti órákban pedig figyelemfelhívó lámpafényes kerékpározás indul 9 városban.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság kilencedik alkalommal rendezi meg a Megvilágosodás Napját. A 2001-ben útjára indított kezdeményezés célja az, hogy a kerékpárral közlekedők figyelmét ráirányítsák a világítás használatának fontosságára. A kerékpár kötelező felszerelései között ugyan szerepel az első és hátsó lámpa, a kerékpárosok egy része azonban nem használja ezeket az eszközöket. Így nem csak szabálytalanságot követnek el, hanem veszélybe sodorják saját, illetve sok esetben a kerékpár pótülésén utazó gyermek testi épségét, életét is. 

 

A felsorolt szervizekben és üzletekben 2013. október 4-én 9.00 – 18.30 óra közötti időben kedvezményes áron vásárolhatják meg kerékpárjaik világító berendezéseit, melyeket a helyszínen lévő szerelők díjmentesen felszerelnek. A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság igény esetén a kerékpárokat fényvisszaverő matricával látja el, a hiányzó küllő prizmákat díjmentesen pótolja.

SZERVIZEK:

 

Battonya: Mirakel Bike Szaküzlet, Fő utca 45.;

Békés: Suhanó Kerékpárbolt és Szerviz,Vásárszél utca; MÉSZÁROS ÉS TÁRSA Bt., Rákóczi utca 5.;

Békéscsaba: Bringa Bolt Kerékpár Szaküzlet és Szerviz, Lencsési Piactér (Fövenyes utca); Speedi Kerékpár Üzlet, Gyóni Géza utca 22.; KLOKI TRANSZ Kft., Andrássy út 49.;

Békéssámson: GRIFFITHI Gazdabolt, Szabadság út 123.;

Csanádapáca: Dupsi és Társa Gépjármű-alkatrész Üzlet, Batthyányi utca 1.;

Csorvás: Iparcikk Üzlet, Rákóczi utca 16.;

Doboz: Palika és Ricsike Bt., Faluhelyi utca 7.;

Elek: Flamingó Üzletház, Lökösházi út 7.;

Füzesgyarmat: KÁBEL ELEKTRO KFT., Petőfi út 1.;

Gádoros: Snell Gumisműhely, Dobó utca 2.;

Gyomaendrőd: Vaszkó és Társa Kft. Jármű Műszaki Bolt, Zöldfa utca 1.;

Gyula: Bike Corner Kerékpár Szaküzlet és Szerviz, Árpád utca 17.; Kölüs Trade Kereskedelmi Kft., Temesvári út 184.; Varga Kerékpár és Sí Szaküzlet, Honvéd utca 8.;  Belvárosi Bringa Bolt, Kossuth tér 4.; Gyula Bringa, Nagyváradi út 23.;

Kardoskút: Gál Gumiszerviz; Petőfi u. 29.;

Mezőberény: CS+T Bringa Kft. Műszaki és Kerékpár Szaküzlet, Petőfi utca 9.;

Mezőhegyes: Műszaki Kereskedés, Templom utca 6.

Mezőkovácsháza: Mozaik Szaki Boltja, Árpád u. 177.; Kemowill Műszaki Bolt, Árpád u. 126.

Orosháza: CANDELLA Villamossági és Kerékpár Szaküzlet, Széchenyi tér 6.; Erdei Kerékpár Szaküzlet, Táncsics utca 11.; BIKE SHOP Kerékpár Szaküzlet, Könd utca 14.; CITY Kerékpár Bolt és Szerviz, Széchenyi tér 1.;

Tótkomlós: Farkas Műszaki és Kultúr cikk Üzlet, Széchenyi utca 2.;

Sarkad: Kerékpár Szaküzlet, Vécsey utca 25.; Debreczeni Zsolt Kerékpár Szaküzlet és Szerviz, Kossuth utca 55.;

Szarvas: Balázs Kerékpár Szaküzlet és Szerviz, Kossuth utca 42., Balázs Kerékpár Szaküzlet és Szerviz, Béke utca 6.; CSAPESZ Kerékpár és Műszaki Szaküzlet és Szerviz, Kossuth utca 60-62. (a Szirén alatt!);

Szeghalom: KÁBEL ELEKTRO KFT., Szabadság tér 2/2.;

Vésztő: KÁBEL ELEKTRO KFT., Kossuth utca 150.;

                                                                                                             

 

„Ha egyet vesz, rögtön kettő lesz”

Ha az akció ideje alatt a felsorolt szervizek valamelyikében megvásárolja kerékpárja első világítását, ajándékba kapja a hátsó villogó lámpát (az akció a készlet erejéig érvényes)!

 

DÍJMENTES KERÉKPÁR GRAVÍROZÁS

16.00 – 21.00 óra között Békéscsabán a Csaba Center főbejáratánál.

 

PÉLDAMUTATÓ, FIGYELEMFELHÍVÓ ESTI KERÉKPÁROZÁS

A részvétel feltétele: működő világító berendezés a kerékpáron.

 

Gyülekező: 19.00 órakor, indulás 19.30-kor:

Békéscsabán a Bartók B. út – Munkácsy u. kereszteződésében lévő volt PROFI Áruház parkolójából;

Orosházán, Mezőkovácsházán, és Szeghalmon a Rendőrkapitányság épülete elől;

Sarkadon az Árpád fejedelem téren lévő Árpád szobortól;

Gyulán a Nagyváradi út 23. szám alatt lévő Gyula Bringa elől;

Szarvason a Szent István Egyetem Szabadság úti parkolójából;

Békésen a Széchenyi téri Elektro-Pont Áruház parkolójából!

Mezőhegyesen a Béke park 1 szám alatt lévő ÁMK épülete elől.

 

AJÁNDÉKSORSOLÁS

Mindenki, aki az akció bármely programján részt vesz, sorjegyet kap, és ajándéksorsoláson vesz részt, melyre 20.15 órakor Békéscsabán a Csaba Centerben, vidéken a felvonulások helyszínén kerül sor.

 

CSATLAKOZZON ÖN IS, KÖZLEKEDJEN BIZTONSÁGOSAN!

 

INFORMÁCIÓ: 66/523-723

 

(A plakát az alábbiakban pdf formátumban letölthető.)


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.