Megkezdődött az iskola

2013. 09. 03., k - 09:25
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök is vigyázzák a gyermekek biztonságát.

Tanévkezdéskor az oktatási intézmények környékén a hirtelen megnövekvő gyalogos és gépjármű forgalom miatt megnő a gyermekek veszélyeztetettsége. Szeptemberben egyenruhások biztosítják a közlekedés rendjét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is a frekventált helyen lévő tanintézményeknél.

 

Szeptemberben az iskoláskorú gyermekek veszélyeztetettsége magasabb az átlagosnál. Ennek fő oka, hogy a nyári vakáció után a gyerekek gyakorlatilag egyszerre jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári „felszabadult” állapot, de a társaikkal való találkozás öröme szintén csökkenti az életkornál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket. A rájuk leselkedő veszély másik oldala, hogy a nyári szabadságokat követően a felnőttek is tömegesen jelennek meg az utakon. A forgalomban résztvevő járművek száma ugrásszerűen megemelkedik, zsúfolttá válnak a belterületi utak, így az autósok oldaláról jelentkező közlekedésbiztonsági kockázat is megnövekszik.

Mindezekre tekintettel a tanévkezdet időszakában a rendőrség kiemelt feladata a legkisebbek és a legvédtelenebbek, azaz a gyermekek védelme.   

 

A demonstratív rendőri jelenlét során a járőrök elősegítik a gyermekek biztonságos közlekedését, úttesten való áthaladását, s mindemellett fokozott figyelmet fordítanak a járművezetők jogkövető magatartásának ellenőrzésére, kiemelten a kijelölt gyalogos átkelőhely megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és gyermekülés kötelező használatára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.