Második helyezést ért el a pécsi diák

2016. 04. 21., cs - 15:41
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baranyai versenyzőknek a debreceni városi forgalomban is helyt kellett állniuk.

Kerékpár, segédmotoros kerékpár és személygépkocsi kategóriákban rendezték meg 2016. április 12-14-én Debrecenben a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa országos döntőjét, amelyre a megyei döntőkről jutottak tovább a fiatalok. A három napon át tartó szoros küzdelemben a versenyzőknek közlekedési és elsősegély-nyújtási tesztet kellett kitölteniük, ügyességi pályán kellett bizonyítaniuk a rátermettségüket, és a debreceni városi forgalomban egy előre kijelölt szabályossági útvonalon közlekedve is helyt kellett állniuk.

Az összesített versenyben Baranya megye csapata az 5. helyezést szerezte meg, személygépkocsi kategóriában Sörfőző Dávid (Mohács, Kisfaludy Károly Gimnázium) a 2. helyen végzett. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.