Láthatóság = biztonság

2014. 12. 18., cs - 15:00
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A téli hónapokban rövidebbek a nappalok, ráadásul köd is gyakran nehezíti a közlekedők dolgát. Ezért a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak nagy gondot kell fordítaniuk arra, hogy láthatóvá tegyék magukat.

Sötétben, szürkületben, ködös időben a gyalogosok szinte beleolvadnak a környezetükbe. Ezért lakott területen kívüli úton, illetve annak leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező fényvisszaverő mellényt viselnie – áll azon a szórólapon, melyet „LÁTHATÓSÁG=BIZTONSÁG” címmel adott ki az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság. A kiadványt a rendőrség Békés megyében is terjeszti, 2014. december 18-án Békéscsaba főterén kerékpárosokat és gyalogosokat szólítottak meg az egyenruhások. A fontos üzeneteket tartalmazó szórólaphoz egy láthatósági mellény alakú fényvisszaverő kulcstartó is tartozik, mely minden nap emlékezteti használóját az életmentő szabályra. A kerékpárosok egyik legnagyobb ellensége ugyanis a láthatatlanság, amikor a többi közlekedő nem látja, nem észleli őket – fogalmaztak a kiadvány szerkesztői. Kiemelik: a fényvisszaverő mellény vagy ruházat használata lakott területen kívül, sötétedés után, illetve rossz látási viszonyok között kötelező. Ezt a szabályt a gépkocsival közlekedőknek is mindig szem előtt kell tartaniuk. Előfordulhat, hogy az útviszonyok vagy baleset, illetve valamilyen forgalmi ok miatt megállásra kényszerülnek, ki kell szállniuk a járműből. Nagyon fontos, hogy a többi közlekedő számára időben észlelhetőek, láthatóak legyenek. Békéscsabán a gyalogosok és a kerékpárosok is szívesen fogadták a rendőrök tanácsait, ünnepi jókívánságait.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.