Láthatóság = biztonság

2013. 12. 16., h - 12:17
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közúti közlekedés résztvevői közül a legvédtelenebbek a gyalogosok, illetve a kerékpárosok. Erre figyelemmel a rendőrség továbbra is kiemelt feladatként kezeli a gyalogosok és a kerékpárosok részvételével bekövetkező balesetek megelőzését.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága felhívja a figyelmet arra, hogy a közlekedés minden résztvevőjére, így a kerékpárosokra és gyalogosokra is vonatkozik a „látni és látszani” biztonsági alapelv. Szükséges, hogy mi magunk jól lássuk a környezetünket és legalább annyira fontos, hogy jól láthatóak legyünk mások számára is a közlekedésük során.

 

Az esti szürkületben és éjszaka nagyon fontos, hogy kerékpárunk megfelelően legyen kivilágítva. Az első és hátsó lámpa mellett helyezzünk az ülés alá és tegyünk a küllők közé fényvisszaverő prizmát. Az autósok a nem megfelelően megvilágított kerékpárosokat nehezebben, később veszik észre és ennek könnyen lehet baleset az eredménye.  A gyalogosoknak is célszerű változtatni a közlekedési szokásaikon, hiszen a rossz látási viszony között biztonságosabb világosabb öltözetet viselni.

 

A kerékpáros és gyalogos balesetek megelőzése érdekében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság Láthatóság=Biztonság elnevezéssel – decemberben és januárban – a megye településeinek forgalmasabb helyein a láthatóság fontosságára felhívó plakátokat helyez el és a rendőrség – a fenti célcsoportot érintően – ezen időszakban közúti ellenőrzést hajt végre. Az ellenőrzés keretében a láthatóság fontosságára figyelmeztető szóróanyag átadására is sor kerül az érintettek részére. Az akció célja, hogy a gyalogosok és a kétkerekűek vezetői láthatóak legyenek az utakon, valamint felhívni a figyelmüket a közlekedési szabályok betartására.

 

 

A láthatósággal kapcsolatban a balesetek megelőzése érdekében az alábbi előírások betartására hívjuk fel az érintettek figyelmét:

 

  • A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén lámpákkal kell kivilágítani. A kerékpárt fel kell szerelni: előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó lámpával, hátra piros fényt adó lámpával, hátul egy nem háromszög alakú piros fényvisszaverővel, kerekenként egy darab borostyánsárga színű küllőprizmával. 

 

  • Lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a kerékpárosnak (amellett, hogy kerékpárját a jogszabályban meghatározott módon ki kell világítania) fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.

 

  • Szintén láthatósági mellényt kell viselniük a lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között gyalogosan közlekedő személyeknek is.

 

VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA, ÓVJUK MAGUNK ÉS MÁSOK ÉLETÉT, TESTI ÉPSÉGÉT!

 

Balesetmentes közlekedést kíván a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.