Láthatóan, szabályosan, biztonságosan

2015. 04. 14., k - 07:28
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békéscsaba külterületén, egy üzem rendszeresen kerékpárral munkába járó dolgozóinak ajándékoztak láthatósági mellényeket a rendőrök.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei rendszeresen különböző rendezvényeken és kiadványokkal hívják fel a kerékpárosok figyelmét a láthatóság fontosságára. Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a külterületen közlekedő kerékpárosoknak fényvisszaverő mellényt vagy ruházatot kell viselniük. A kerékpár kötelező felszereléseinek számító jól működő első és hátsó világítások, valamint prizmák mellett ez is segíti a kerékpáros észlelhetőségét. Békés megyében a rendőrség a tanyákon élőket, illetve a településekről naponta külterületi munkahelyükre biciklivel járókat is igyekszik hasznos kiegészítőkkel segíteni.

 

Békéscsaba határában 2015. április 13-án délután az egyik külterületen lévő üzem dolgozóit ajándékozták meg a rendőrök láthatósági mellényekkel. A cég egyik vezetője a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadójának elmondta: fontosnak tartják munkatársaik biztonságát, ezért örömmel vették a rendőrség kezdeményezését. A kerékpárosok is szívesen fogadták a fényvisszaverő mellényt és a mellé tett szórólapot, amely a kerékpár kötelező felszereléseit szemlélteti.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.