"KRESZ-FESZT" Somogyban

2013. 09. 26., cs - 15:33
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „KRESZ-FESZT” országos prevenciós program óvodás és általános iskolás gyermekeknek 2013. szeptember 26-án Somogy megyében is megrendezésre került.

Az „iskola rendőre” program keretében végrehajtott tanévkezdeti kampány záróeseményeként a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködve a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal, valamint a Somogy Megyei Polgárőr Szövetséggel a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság parkolójában és épületében első alkalommal rendezte meg az óvodásoknak és általános iskolásoknak szóló "KRESZ-FESZT" elnevezésű prevenciós programját. A rendezvényre száz óvodás és kettőszázharminc általános iskolás érkezett.

A nap folyamán a gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a közlekedési szabályokkal. Kipróbálhatták a motoros szimulátort, az ujjlenyomat készítést. Bűnügyi technikai eszközök bemutatóján, filmvetítésen, vagyonvédelmi bemutatón vehettek részt, valamint kipróbálhatták a kerékpáros ügyességi pályát. Továbbá bűnmegelőzési tesztet, drog-totót tölthettek ki, diák rendőr igazolványt készíthettek. A nagyobbak részt vettek a Hókirálynő Egyesület színészei által bemutatott „Zűrzavar a játszótéren” című színdarab előadásán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.