„KRESZ-FESZT” program Pécsett

2013. 09. 24., k - 14:14
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság általános iskolák jelentkezését várja a 2013. szeptember 26-i prevenciós programjára.

„Az iskola rendőre” program keretében a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság „KRESZ-FESZT” című prevenciós programot szervez 2013. szeptember 26-án 10 és 15 óra közötti időben Pécsett, az Apáczai Csere János Nevelési Központ déli részén, a volt 6-os, 7-es helyi járatú autóbusz végállomásánál.

A programra sok szeretettel várja kerékpárjukkal az általános iskoláskorú gyermekeket, ahol lehetőségük lesz KRESZ-tesztlap kitöltésére, kerékpáros ügyességi feladatok végrehajtására, kerékpárjuk gravíroztatására, az óvodás korúaknak arcfestésre, valamint rajz készítésére a „Biztonságosan a közlekedésben” címmel meghirdetett hátrányos helyzetű gyermekeknek szóló rajzpályázatra.

A szervezők a megjelenteket kerékpárlámpával, fényvisszaverővel és egyéb közlekedésbiztonsággal kapcsolatos ajándékokkal köszöntik.  

A résztvevők találkozhatnak a Mosolymanó Egyesület tagjaival, valamint a MARSO Angyalokkal, akik bemutatják, hogy miért fontos a KRESZ szabályok betartása.

A programra általános iskolás osztályok előzetes jelentkezését várjuk a bertanewe@baranya.police.hu e-mail címre.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.