„ Közlekedett a Család” Zalában is

2016. 06. 06., h - 08:29
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága egy országos program keretében 2016. június 4-én rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedőt, amelynek a Skoda Autó Fatér Kft. adott otthont.

A már évek óta népszerű megmérettetés elsősorban a biztonságos és a balesetmentes közlekedést célozza, a szülői példamutató magatartásra és a családi közösség nevelő erejének fontosságára irányítva a figyelmet. A versenyre azon családok jelentkezhettek, amelyek legalább egy, hat és tizenhét év közötti gyermeket nevelnek és legalább az egyik szülő rendelkezik „B” kategóriás vezetői engedéllyel. A teljesítendő feladatok között elméleti és gyakorlati versenyszámok is szerepeltek, illetve természetesen a játékos, szórakoztató feladatok is a megmérettetés részét képezték. A döntőn 20 család mérte össze tudását.

A megyei döntőn az Offner család képviselheti Zala megyét a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.