Közlekedésbiztonsági projekthét Mezőkövesden

2017. 05. 12., p - 12:55
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola “Közlekedj okosan!” közlekedésbiztonsági projekthetet szervezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal és a Mezőkövesdi Rendőrkapitánysággal közösen.

A 2017. május 08-a és 11-e között megtartott program célja az volt, hogy a tanulók életkori sajátosságait, valamint a település közlekedésbiztonsági jellemzőit figyelembe véve megismerjék a közlekedés rendszerét, és ennek részeként az utas-, gyalogos-, a tömeg-, illetve a kerékpáros közlekedés szabályait. A négy napos programsorozaton az iskola minden osztálya részt vett.

 

A „Közlekedési Kultúra Napján”, május 11-én megrendezett záró programot megelőző közlekedésismereti témahéten a pedagógusok beépítették a tanítási óráikba a közlekedéssel kapcsolatos ismereteket. A tematikus hét középpontban a kulturált, udvarias, partner központú, együttműködő, türelmes és toleráns közlekedési magatartás volt.  A szervezők reményei szerint a gyerekek felnőttkorukban sem feledkeznek el a közlekedésbiztonsági projekthéten tanult ismeretekről. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam