Közlekedésbiztonsági bemutató Tedejen

2016. 05. 08., v - 10:39
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Általános és középiskolásoknak tartottak előadást az egyenruhások.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság munkatársai a Bocskai István Általános Iskola és Gimnázium valamint az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Iskola felkérésére 2016. május 6-án a tedeji sportpályán tartottak bűn-, és balesetmegelőzési előadást és bemutatót a résztvevő diákoknak. A gyerekek kerékpárjain a kötelező tartozékok meglétét kérésre megvizsgálták az egyenruhások, melyek fontosságára az előadások során többször is felhívták a figyelmet.

A rendezvény keretében a diákok részére fényvisszaverő eszközöket, villogókat valamint láthatósági mellények osztottak ki a hajdúnánási rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.