Közlekedés-biztonsági verseny a családoknak

2016. 05. 21., szo - 16:44
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizennégy család nevezett a Vas megyei versenyre.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága egy országos program keretében 2016. május 21-én rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedőt, amelynek a Végh Autóház Kft. adott otthont.

 

A már évek óta népszerű megmérettetés elsősorban a biztonságos és a balesetmentes közlekedést célozza, a szülői példamutató magatartásra és a családi közösség nevelő erejének fontosságára irányítva a figyelmet. A versenyre azon családok jelentkezhettek, amelyek legalább egy, hat és tizenhét év közötti gyermeket nevelnek és legalább az egyik szülő rendelkezik „B” kategóriás vezetői engedéllyel. A teljesítendő feladatok között elméleti és gyakorlati versenyszámok is szerepeltek, illetve természetesen a játékos, szórakoztató feladatok is a megmérettetés részét képezték.

 

A megyei döntőn rajthoz állt családok közül a legjobb helyezést elért szombathelyi Polgár család képviselheti Vas megyét a Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn. Az első három helyezést elért család díjazásban részesült, de közlekedés-biztonsági ajándékcsomagot mindenki kapott. A versenyen második lett a sárvári Németh család, a harmadik helyezést pedig a szombathelyi Muntean család érte el.

 

Az országos vetélkedő fődíja egy Skoda Rapid típusú személygépkocsi lesz. Emellett további értékes nyeremények is várnak még a versenyzőkre!

 

A győztes Vas megyei családnak gratulálunk és eredményes szereplést kívánunk az országos döntőre!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.