Közlekedés, ahogy a kicsik látják

2016. 05. 19., cs - 15:45
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedésbiztonság gyermekszemmel.

Az óvodás és a kisiskolás korosztály bizonyíthatta rátermettségét a 2016. május 19-én tartott vetélkedőn. Ezúttal a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság adott otthont a már hagyománynak számító, „Pindúr-Pandúr” elnevezéssel meghirdetett versenynek. Fontos, hogy már egészen kicsi korban tudatosítsuk a gyerekekben, miként kell helyesen, a szabályokat betartva közlekedni. Éppen ezért a korosztályuknak megfelelő szintű ügyességi versenyszámokkal és játékos feladatokkal várták munkatársaink a hat óvodából és nyolc iskolából érkezett lurkókat, akik négy fős csapatokat alkotva mutathatták meg, mit tudnak ők a közlekedésről.

 

Az alábbi intézményekből érkezett gyerkőcök teljesítettek a legjobban, ők díjazásban részesültek, de a megmérettetésen rajthoz álltak közül senki sem távozott üres kézzel. A kategóriánkénti első helyezést elért csapatok képviselhetik Vas megyét az országos döntőn.

 

 

Az óvodások kategóriájában:

1. Margaréta Óvoda (Szombathely),

2. Weöres Sándor Óvoda (Szombathely),

3. Benczúr Gyula Óvoda (Szombathely).

 

Az általános iskolások kategóriájában:

1. Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Szombathely),

2. Oladi Általános Iskola (Szombathely),

3. Szentpéterfai Horvát-Magyar Kétnyelvű Általános Iskola (Szentpéterfa).


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.