Konzultáció a kerékpárosok és a motorosok biztonságáért

2016. 06. 24., p - 13:34
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpáros és motorkerékpáros közlekedési- és baleset-megelőzési szakmai konzultációt tartottak Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) Rendészeti Igazgatósága, és a Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a főkapitányság színháztermében 2016. június 23-án szakmai konzultációt tartott. A konzultáció célja az egy nyomon haladó - és ezáltal a legveszélyeztetettebb csoportba tartózó - járművezetők közlekedésbiztonságának növelése, valamint az álaluk okozott és elszenvedett további balesetek megelőzése volt.

A konzultációra meghívást kaptak Veszprém megye kerékpáros és motorkerékpáros egyesületei, szervezetei, illetve azok képviselői. A fórumot Reiter Barnabás rendőr alezredes, a VMRFK Közlekedésrendészeti Osztályvezetője nyitotta meg, majd ezt követően tájékoztatást adott a kétkerekűek Veszprém megyei vonatkozású baleseti statisztikájáról. A meghívott és megjelent motorkerékpáros szervezetek képviselői hozzászólásukban kiemelték a téma fontosságát napirenden tartását. Fontos, hogy sem okozóként sem részesként ne legyenek közúti közlekedési balesetnek részesei.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.