Konferencia iskolarendőröknek

2016. 02. 17., sze - 15:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Számos kiemelt fontosságú témakörben szerezhettek ismereteket a jelenlévők, melyeket további munkájuk során hasznosíthatnak.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága és a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság „Iskolarendőr Konferencia” címmel továbbképzést tartott 2016. február 16-án 8 óra és 16 óra között a kecskeméti Malom Központban, a megyében iskolarendőri feladatokat ellátó munkatársak, valamint az „Iskola rendőre” program koordinátorai számára.

 

A továbbképzés célja a programban résztvevő, koordinátori és iskolarendőri feladatokat ellátó állomány szakmai ismereteinek frissítése, szinten tartása, a prevencióval, gyermekvédelemmel foglalkozó társszervek munkájának és a megelőzési munka sokszínű lehetőségeinek megismertetése volt.

 

Az eseményen résztvevő 140 fő között az egyenruhásokon kívül az ifjúságvédelem területén dolgozó vendégek is jelen voltak.

 

A konferenciát Arató László r. ezredes, a megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese, az MBB elnöke nyitotta meg.

 

A konferencián számos témakörben - köztük pszichológiáról, pedagógiáról, devianciák és a stressz kezelési lehetőségeiről, a személyiségváltozásról, valamint a függőségekről - hallgathattak ismeretterjesztő előadást a jelenlévők, amelyeket további munkájuk során hasznosíthatnak.

 

Az „Iskola rendőre” program 2008. szeptember 1-jén indult és az eddigi tapasztalatok alapján nagymértékben segítette a gyermekek védelmére irányuló átfogó baleset- és bűnmegelőzési tevékenységet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.