Kölcsönös figyelem a gyalogos-átkelőhelyeken

2016. 02. 12., p - 08:41
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tegyünk meg mindent a balesetek elkerülése érdekében!

Napjainkban a gyalogos közlekedés a figyelem középpontjába került. Ennek oka, hogy a gyalogosok - mint a közúti közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői - aránya magas a bekövetkezett közlekedési baleseteknél. Jellemző, hogy a passzív biztonsági eszközök hiánya miatt szinte minden esetben személyi sérüléssel járnak és gyakran súlyos, illetve tragikus kimenetelűek.

Egerben, az elmúlt egy évben 29 olyan személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyben érintett volt a gyalogos. A KRESZ szabályai a gyalogosokra is vonatkoznak, melyeket közlekedésük során minden esetben be kell tartaniuk.

A balesetet okozó gyalogosoknál a leggyakoribb probléma a vigyázatlan, hirtelen úttestre lépés, amikor a gyalogos úgy kezdi meg az úttesten történő átkelését, hogy előtte a kellő körültekintést elmulasztja. Szintén nagy veszélyt rejt magában az álló jármű, illetve egyéb tereptárgyak (bokor, fa, épületek) takarásából történő úttestre lépés. Ilyen esetekben a gyalogos felé közlekedő járművezető vezetője nem tudja elkerülni a balesetet.

A mindennapi közlekedésünk során gyakran előfordul, hogy a gyalogosok egy része, nem veszi igénybe az útburkolati jellel és közúti jelzőtáblával jelzett kijelölt gyalogos-átkelőhelyet az áthaladásuk során, hanem annak közelében, a jóval veszélyesebb útszakaszon kelnek át szabálytalanul. Fontos megemlíteni, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhely önmagában nem garantálja a közlekedési balesetmentességet, természetesen itt is a kellő körültekintéssel, óvatossággal kell közlekedni a gyalogosoknak.

A vizsgált időszakban Egerben bekövetkezett gyalogosok balesetek túlnyomó része azonban nem a gyalogosok hibájából, hanem a gépjárművezetők szabályszegése miatt történt és az esetek több mint a fele a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken következett be. Olyan eset is előfordult, hogy tolatás közben ütköztek gyalogossal, illetve a kanyarodó jármű vezetője nem biztosított áthaladási elsőbbséget.

Minden esetben várjuk meg, amíg a gyalogos fellép az úttestről a járdára, és soha ne próbáljunk meg mögötte elhaladni vagy kényszeríteni őt a gyorsabb áthaladásra.

A gyalogos balesetek megelőzésére és visszaszorítására a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít az elkövetkezendő időszakban is. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.