Kisgyermekek a láthatóság jegyében

2014. 01. 23., cs - 12:14
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Óvodásoknak és általános iskolásoknak osztottak láthatósági mellényt a rendőrök.

A Tiszafüredi Városi Balesetmegelőzési Bizottság a „Látni és Látszani” elnevezésű balesetmegelőzési programot 2014. évben a helyi általános iskolákban és óvodákban is szeretné kiterjeszteni.

 

A kampány  keretében kísérleti jelleggel 2014. január 22-én Tiszafüreden a Kossuth Lajos Általános Iskolában és a Tiszafüredi Óvodákban összesen  kilencven darab láthatósági mellényt adtak át a gyermekek részére az egyenruhások, miközben kötetlenül beszélgettek balesetmegelőzési témákról. Az óvodások nagy-nagy örömmel fogadták a rendőröket és alig várták, hogy a láthatósági mellényt felvéve, csoportosan egy sétát tegyenek a városban.

 

A bizottság célja, hogy a gyerekek az oktatási és foglalkozási események során szükség szerint és megfelelő módon használják a láthatósági mellényeket, kiemelten az intézményen kívüli gyalogos közlekedésben. 

 

A Tiszafüredi Városi Balesetmegelőzési Bizottság a program sikerétől függően további, az illetékességi területén lévő általános iskolákat és óvodákat is szeretne a programba bevonni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túl szép volt az ingatlanmese

A bűnszövetség tagjai mégis több száz embert tudtak átverni azzal, hogy jóval a piaci ár alatt tudnak megszerezni árverésre bocsátott lakásokat és házakat.

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.