Kihirdették a rajzpályázat nyerteseit

2016. 11. 28., h - 14:55
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsai Rendőrőrs Városi Balesetmegelőzési Bizottsága által 2016-ban meghirdetett „Irány a nyár" elnevezésű gyermekrajzpályázata.

A pályázat célja, hogy a gyerekek rajzai által felhívják a figyelmet a biztonságos nyári időtöltésre. A pályázati felhívásnak köszönhetően közel 200 alsó- és felső tagozatos diák pályaműve közül kerültek ki a győztesek.

A szakmai zsűri értékelése alapján alsó tagozatos kategóriában Garas Renáta, a jászszentlászlói Szent László Általános Iskola tanulója kapta a legtöbb szavazatot, a második helyen Bárkányi Tamara és Szabó Boglárka, a kiskunmajsai Szent Gellért Általános Iskola tanulói, harmadik helyen Pazonyi Petra, a debreceni Benedek Elek Általános Iskola tanulója végzett.

A felső tagozatos kategóriában első helyen Tóth Alexadra, a kiskunmajsai Szent Gellért Általános Iskola tanulója, a második helyen Tábori Eszter, a kiskunmajsai Arany János Általános Iskola tanulója, harmadik helyen Szerencsés Kitti, a kiskunmajsai Arany János Általános Iskola, Móra Ferenc tagintézmény tanulója végzett.

Továbbá a bizottság által különdíjban részesült Bereczki Noel, Bartucz Máté, valamint Csillag Virág Bianka és Halász Janka.

Az értékes díjakat dr. Vaslóczki Ferenc r. alezredes, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság megbízott kapitányságvezetője adta át a gyerekeknek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.