Kiállítás nyílt a közlekedési témájú gyermekrajzokból

2015. 04. 15., sze - 15:24
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békéscsabán, a Csaba Centerben tekinthetik meg az érdeklődők az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság pályázati kiírására Békés megyéből érkezett alkotásokat.

Az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette a nagy múltú „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” című rajzpályázatát. Békés megyében 81 általános iskolából és 90 óvodából 4 624 rajz érkezett a városi rendőrkapitányságokra. A rendőrkapitányságok székhelyein megtartott kiállításokat követően, 2015. április 14-én Békéscsabán, a Csaba Centerben nyílt meg az a tárlat, amelyen az érdeklődők megtekinthetik a zsűri által legjobbnak ítélt rajzokat. A megnyitó a békéscsabai Evangélikus Óvoda „Csodavár” csoportjának előadásával kezdődött, majd Kovács Ágnes, a Békéscsabai Jókai Színház Színitanházának elsőéves hallgatója énekelt. Ezt követően Gnandt János festőművész elmondta: minden rajzot egyenként megnéztek. A szép kivitelű és fontos üzeneteket hordozó munkák közül nehéz volt kiválasztani a megyei kiállításra, illetve az országos zsűrizésre kerülő alkotásokat.

 

Az óvodások korcsoportjában első helyezést ért el Veress Hanna, aki a békési Fürkész Központi Óvodába jár. Rajzának címe: „A rendőr bácsi segít a gyermekeknek az átkelésben”. Az alsó tagozatos általános iskolások munkái közül Veres Virág, a Gyulai Implom József Általános Iskola tanulójának „Közlekedj okosan!” című alkotása bizonyult a legjobbnak. A felső tagozatos kategóriában pedig Barna Ágnes, a Kondorosi Petőfi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákja ért el első helyezést „Fényben, időben…” című rajzával.

 

Az ünnepségen Pelleg József r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője adta át a helyezetteknek járó díjakat. Az óvodásoknak és általános iskolásoknak számos intézmény, cég és vállalkozás ajánlott fel összesen 49 különdíjat. A Békés Megyei Kormányhivatal, a Békés Megyei Önkormányzat, a Békéscsabai Jókai Színház, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a Békés Megyei Hírlap, a Csaba Televízió, a Vár-játék Áruház és a Csaba Centerben működő játszóház is támogatta a gyermekek szabályos közlekedésre nevelését célzó kezdeményezést.

 

A díjak átadását követően megnyílt tárlat 2015. április 20-áig látható a Csaba Center földszintjén. 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.