Kerékpáros akadályverseny a Harkányi Szüreti Fesztiválon

2013. 09. 12., cs - 15:06
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Játékos formában ismerkedhettek a gyerekek a közlekedés szabályaival.

Harkány környéki általános iskolások számára szerveztek akadályversenyt a siklósi rendőrök 2013. szeptember 6-án Harkányban. A Siklósi Rendőrkapitányság a Harkányi Szüreti Fesztivál szervezőjének felkérésére vett részt a programon, ahol a gyerekek számára kerékpáros ügyességi pályát építettek fel.

A versenyzőknek több felállítási ponton kellett számot adniuk tudásukról és ügyességükről. A megmérettetésen a harkányi diákokon kívül több környékbeli település általános iskoláinak tanulói is részt vettek. A több mint 15 csapat tagjainak lelkesedését csak ügyessége múlta felül, többen hiba nélkül teljesítették a 10 feladatból álló pályát.

 

A rendezvény jó hangulatban telt, az egyenruhások jelenlétének köszönhetően a gyerekek ismét játszva gazdagíthatták közlekedési ismereteiket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.