Kerékpárok a gyermekprogramokhoz

2014. 11. 19., sze - 14:56
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság kerékpárokat és bójákat osztott ki a helyi szervezeteinek oktatás céljából.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság épületében 2014. november 19-én, 09:00 órakor került sor Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága részéről a Helyi Balesetmegelőzési Bizottságoknak történő közlekedésbiztonsági eszközök átadására, melynek során az érintett bizottságok összesen 6 db 20 colos méretű és 6 db 24 colos méretű, teljesen felszerelt kerékpárral és 14 db tányérbója szettel lettek gazdagabbak.

A rendezvényt Vörös Ferenc r. ezredes a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság elnöke nyitotta meg, aki beszédében kihangsúlyozta, hogy napjainkban a közlekedésrendészeti szakterület egyik legfontosabb feladata az, hogy a gyermekek balesetmegelőzési orientációját növeljük, mely által közlekedésük során fegyelmezett, felkészült felnőttekké válhatnak majd.

A kapott eszközökkel vidám hangulatú, ügyességi- és szabályossági versenyek megrendezésére nyílik lehetőség a jövőben.

Az új kerékpárokat és bójákat a helyi bizottságok titkárai már a 2015. tavaszán megrendezésre kerülő kerékpáros ügyességi versenyeken használni szeretnék. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elveszett, de megtalálták

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.