Izgalmas és tanulságos verseny volt

2013. 09. 24., k - 15:52
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Élménybeszámolót tartottak a „Közlekedik a család” vetélkedő országos döntőjének győztesei a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. A Huszár testvéreknek és szüleiknek a megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese is gratulált.

Izgalmas verseny volt változatos feladatokkal – fogalmazott Huszár Mihály, aki családjával a legjobb teljesítményt nyújtotta a közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjén. A 2013. szeptember 21-én Zsámbékon megrendezett versenyről sok élménnyel tértek haza a szülők és 11, illetve 13 éves gyermekeik. Dávid és Mihály elsősorban a kerékpáros ügyességi feladatokra, valamint a KRESZ elméleti kérdésekre próbáltak az elmúlt hónapokban a lehető legjobban felkészülni. Szüleik pedig megosztották a feladatokat. Míg édesanyjuk az elsősegélynyújtás szabályaiban mélyült el, édesapjuk vezetéstechnikai és elméleti tudását tökéletesítette. A család 2013. szeptember 24-én délután a helyi sajtó képviselői előtt számolt be élményeiről a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. Elmondták, hogy nagyon szervezett, tanulságos és izgalmas volt ez a megmérettetés. Mindenkinek volt feladata, és minden állomás valódi kihívást jelentett a versenyzők számára. A Huszár család teljesítményéhez Hudák Pál r. ezredes, a megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese, a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság elnöke is gratulált, a nyeremény autóhoz pedig sok balesetmentes kilométert kívánt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.